kritika

Momus 2005 Ventoscala-ról

www.kulturkuria.hu/hirek/21

Muzsika 2004 az Idylliumról

Muzsika 2005 a T(W)O CORPUS-ról

 Meskó Ilona, a karmester, aki egyben a zenekar művészeti vezetője és megalapítója is (a brosúra szerint barátaiból alapította 2003-ban, ami egy szimfonikus zenekar méreteit tekintve igen jelentős baráti körre enged következtetni), idén fejezi be tanulmányait, de már számos hazai és nemzetközi sikert tudhat maga mögött.
[...]
 Aztán a kicsit feszengő várakozás után (amely idő azért arra pont jó volt, hogy a későn jövők is leüljenek valahogy) megérkezett Meskó Ilona, és nem teketóriáztak, belecsaptak Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányába. Jó bevezetés volt a komolyzenei irodalom egyik ennyire populáris számával kezdeni (különösen a következő Hacsaturján-mű nehézségét tekintve), és a zenekar kiválóan adta elő a művet: elkerülték Csajkovszkij összes csapdáját: nem fordultak giccsbe, és nem is szárították ki a művet. Pont a megfelelő mértékben ringathattuk bele magunkat az érzelmes részekbe, és pont eléggé szomorodhattunk el a komor hangzatoknál, mindezt úgy, hogy elkerültek minden hatásvadászatot.
[...]
A szünet után Liszt Les Preludes című művével folytatta a Ventoscala. Ez a mű olyan volt, amilyennek lennie kellett. Nagyszabású, fenséges, romantikus, kis búvó dallamok, monumentális forték: szóval Liszt. És a zenekar mondhatni tökéletes volt. Meskó Ilona vezénylését látni is legalább akkora élmény, mint az általa vezetett zenekart hallani. Elkezdtem kis pikírt mosolyomat letörölni belső arcomról: amilyen kontaktust tart a zenészekkel, ahogy összefogja, viszi és irányítja őket, ahogy a muzsikusok figyelnek rá - lehet, hogy tényleg mindannyian a barátai.

forrás: http://www.momus.hu/article.php?artid=2780

Az elsõ félidõ végére maradt a koncert - s egyben az egész idei fesztivál - nagy meglepetése: MESKÓ ILONA Weöres-versekre, illetve -verssorokra írt dalciklusa, az Idyllium. A fiatal komponistától már hallottam figyelemre méltó darabokat. Az Idyllium azonban a biztató elõzmények után is váratlanul nagy minõségi ugrás. Elcsépelt a szó, de nem találok jobbat: finomság jellemzi ezt a zenét. Hajlékonyság. Gyönyörûek a színek. Hárfából, fuvolából, vonósokból ezernyi árnyalatot kever ki a szerzõ. Webern doktor a meghatottságtól alighanem megtörölgetné a szemüvegét ennyi remek Klangfarbenmelodie hallatán. Debussy is elégedetten bólogathat valamely felhõrõl letekintve, ha hallja odafent a hangzáskombinációkat. Feszültsége van a szüneteknek, a magukra maradó tartott hangoknak, szólamoknak... Megint ide kívánkozik a szó: mélység. Az eszközök alapvetõen mások, mint Dukaynál - a sejtetõ lebegés mégis hasonló. És elképesztõ a kontraszt, amely a formailag lekerekített, visszatéréses elsõ szakasz után következik. Hirtelen népzenei ihletésûvé válik a muzsika: dobogást, csattogást hallunk, délvidéki paraszthegedût.

forrás:http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=1326&hl=Mesk%C3%B3%20Ilona

Zeneakadémista nemzedékének egyik legígéretesebb zeneszerzõ-egyénisége MESKÓ ILONA, akinek fölkavaró mélységû, expresszív darabjait már hallhatta a budapesti közönség. Most más oldaláról ismerhettük meg: rövid, ötletes, könnyed, magával ragadó fuvola-kürt-etûdjét hozta el Szegedre, a T(w)o corpust, mely virtuózan használja föl és szövi tovább saját céljaira régebbi és újabb zenei stílusok tipikus hangulatait és textúráit.

forrás: http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article...